facebook_noscript

Témáink


FeltöltötteAdmin/Feltöltés ideje: 2019-05-17
Hogyan mérjük a Facebook-hirdetéseket?

Hogyan mérjük a Facebook-hirdetéseket?

Akkor most mivel kell mérni a Facebook-hirdetéseket?

Az új megoldás, valójában nem is annyira új. Amikor a Facebookon elérhetővé vált a weboldal látogatói alapján létrehozott egyéni célközönség kialakítása, azaz a remarketing, a Facebook létrehozott egy új kódot. Ezzel lehetett megcímkézni a honlap látogatóit, majd újra célozni a Facebookon hirdetésekkel. Ebből a kódból alakult ki a Facebook Pixel, amely később átvette az összes korábbi funkciót, sőt újakat is kapott. Azaz egyetlen kód, az új Facebook Pixel (és annak továbbfejlesztett verziójának) segítségével gyakorlatilag mindent el lehet végezni: konverziókövetés, konverzióoptimalizálás, egyéni célközönségek építése (remarketing lista létrehozása), dinamikus hirdetések létrehozása, egyéni konverziók mérése.

Gondolhatnád, hogy Te már használod a remarketinget régóta, és mivel a Facebook Pixel a korábbi remarketing kódból jött létre, így neked ezzel az átállással nem kell foglalkoznod. Részben igazad van, de a kódot ebben az esetben is nagyon ajánlatos frissíteni, mert a felépítése is sokat változott, és érdemes a legújabb módszert használni, egyrészt hogy tökéletes legyen a mérés, másrészt, hogy a jövőben is minden funkciót ki tudj használni.

A Facebook Pixel beállításának 3 lépése 

A Facebook Pixelre való átállás 3 lépésből áll. A Facebook Pixel létrehozása, telepítése, elhelyezése Áttérés a Facebook Pixel szerinti mérésre a hirdetéseidnél A régi konverziókövető képpont törlése

Nézzük sorban:

1) A Facebook Pixel létrehozása és elhelyezése Lépj be a hirdetési fiókodba, majd nyisd meg a Facebook-képpont oldalát a hirdetéskezelőben. (A behivatkozott linken az alapértelmezett hirdetési fiókod megfelelő aloldala fog megnyílni. Ha több fiókod van, akkor a Hirdetéskezelő > Elemek > Képpontok útvonalon tudsz ugyanide eljutni.) Egy hasonló felület fog megjelenni: Facebook Pixel létrehozása A zöld gombra kattintva hozhatod létre az alapkódot. 1 hirdetési fiókhoz 1 kódot lehet létrehozni, a folyamat során nevet kell neki adni (később módosítható!) és természetesen el kell fogadnod a felhasználási feltételeket. Ha megvan az alapkód, el kell helyezned a honlapod forráskódjában. (Lehetséges, hogy ehhez fejlesztőre lesz szükséged.) Az alapkódot a honlapod összes oldalán el kell helyezni, a nyitóoldalon az aloldalakon, a köszönő oldalakon, a landing oldalakon, mindenhol. Az ajánlás az, hogy a weboldalad forráskódjának fejlécébe illeszd be a kódot (a részbe), de a gyakorlatban a kód bárhol van, le fog futni. Ha sikerült elhelyezni a kódot, akkor várj egy picit hogy elkezdjen adatokat gyűjteni. Ezen a Pixel migrációs felületen tudod nyomon követni, hogy mit mér a régi kód, és a frissen elhelyezett új kód. Továbbá nagyon ajánlatos telepíteni az ún. Pixel Helper bővítményt Chrome böngészőhöz, mert segít felfedezni az esetleges hibákat, és a későbbiekben is hasznos eszköz lesz a konverziók mérésének ellenőrzése céljából.

2) Áttérés a Facebook Pixel szerinti mérésre Ha a Facebook Pixel alapkódja a helyén van akkor, el kell dönteni, hogy mi alapján szeretnéd a konverziókat mérni. 2 lehetőséged van:

Konverziók mérése egyéni konverziók beállításával.

Konverziók mérése alapesemények segítségével.

Az egyéni konverziók beállítása egyszerűbb, de nem ad olyan széleskörű lehetőséged a mérésre, és az optimalizálásra. A mérés beállítása nagyon hasonlít a Google Analytics célbeállítási megoldásához, azaz URL szabályok alapján lehet beállítani a Facebook hirdetési fiók “Egyéni célközönség” menüpontjában a köszönő oldalakat. Ha valaki a beállított url-eket (a köszönő oldalakat) egy Facebook-hirdetés hatására éri el, akkor a rendszer behúzza a strigulát az adott hirdetéshez, mint konverzió. A megoldás előnye, hogy semmilyen kódban így nem kell turkálni, a méréshez elegendő a Facebook Pixel alapkódjának fent bemutatott beállítása, és az URL szabály létrehozása. Fontos azért tudni, egy hirdetési fiókhoz maximum 20 darab egyéni konverziót lehet beállítani. Az alapeseményekkel történő konverzió követés egy picit bonyolultabbnak tűnhet, de sokkal több optimalizálási lehetőséget rejtenek magukban. A mérés lényege az, hogy a honlapod forráskódjában, a megfelelő helyeken (ez nagyon fontos!) ki kell egészíteni a Facebook Pixelt egyes alapesemények mérőkódjaival.

9 alapesemény mérését teszi lehetővé a Facebook, ezek lennének azok:

Tartalom megtekintése

Keresés

Kosárba helyezés

Kívánságlistára

Vétel

Fizetés kezdeményezése

Fizetési adatok megadása

Vásárlás

Érdeklődő szerzése

Regisztráció befejezése

Ezeknek az alapeseményeknek a kódjait bármikor megtalálod a Hirdetéskezelőben a Képpontok > Konverzió követése alapeseményekkel menüben. Onnan kimásolva kell betenni (jellemzően fejlesztő segítségével) az egyes kódrészleteket a Facebook Pixel alapkódjába, de csak azokon a helyeken ahol maga az esemény (a fenti 9 valamelyike) megvalósul.

3). A kódot még ezen felül is lehet bonyolítani speciális telepítésekkel, melyekkel további adatréteggel egészíthetőek ki a fenti események, de ezt ebben a bejegyzésben most nem taglaljuk. Nagyon fontos, hogy az áttérési folyamat nem fejeződött be azzal, hogy a kódokat helyesen telepítetted, hanem szükséges a hirdetési fiókodban futó összes hirdetésnél is átállítani, hogy a mérés a Facebook Pixel alapján történjen. Keresd meg az egyes hirdetéseidet, kattints rájuk a szerkesztőben, mintha módosítani szeretnél rajtuk. A szerkesztési felület legalsó részén pedig jelöld be “Az összes konverzió követése a Facebook-képpontom alapján” négyzetet, és ezután ne felejtsd el elmenteni. Ha nagyon sok hirdetésed van akkor egyszerűbb lehet ezt mondjuk Power Editorban, tömbösítve megcsinálni.

Azoknál a kampányaidnál, ahol a konkrét cél a konverziók szerzése, az egyes hirdetéssorozatoknál ki kell választanod, hogy mely egyéni konverzió, vagy alapesemény alapján szeretnél optimalizálni.



Minőségi mutató az Adwordsben

Minőségi mutató az Adwordsben

A minőségi mutató az Adword hirdetések, kulcsszavak és céloldalak minőségére vonatkozó becslés. A jobb minőségű hirdetésekkel alacsonyabb árak és jobb hirdetéspozíciók érhetők el.

Elolvasom


Az adaptív keresési hirdetések (béta)

Az adaptív keresési hirdetések (béta)

Az adaptív keresési hirdetésekkel egy jó adwords ügynökség olyan online reklámot hozhat létre, amelyek az ügyfelekhez igazodva több és relevánsabb szöveget jelenít meg.

Elolvasom


Hogyan készítünk weboldalt?

Hogyan készítünk weboldalt?

Segítünk, elmondjuk, megmagyarázzuk. Összeállítjuk a honlap struktúráját, felépítjük a menürendszert, megtervezzük a navigációt. Ez nem annyira egyszerű feladat, mint elsőre tűnik.

Elolvasom




Iratkozzon fel a hírlevelünkre!




© Copyright 2018 Topseller - Minden jog fenntartva

További hasznos weboldalak:

Topseller.hu

Adwords Kampány Ügynökség

Lélekmátrix.hu

Trendkatalógus.hu